Keletiember

A Disneylanden okulva töröltük a 3. napra szánt Ocean World programpontot, gondolván, hogy a kis hong kongi gyerekek és a nagymamáik nem fáradtak ki eléggé tegnap. Nem akartuk még egyszer megkockáztatni. A megüresedett helyre beiktattunk egy ismétlést a tengerparton, abból úgysem lesz részünk legalább egy évig. De kezdjük az elején.   

A "Peak"-ről azt írták az utikönyvek, hogy ha csak egyetlen dologra van időd Hong Kongban mindenképpen ez legyen az. Miután ezt elolvastam, és nekünk ráadásul több dologra is volt időnk, nem lett volna pofám kihagyni. Még a gyerekek heves tiltakozása sem tudott megállítani.
Ez egyébként egy kilátó a hegy tetején, ahonnan rálátni egész Hong Kong szigetre, és a szárazföld lakott területére. Izgalmasnak ígérkezett.
Mikor odaértünk egyértelművé vált, hogy azt a bizonyos utikönyvet mások is olvasták, mert a Peak-re vezető drótvasút bejáratánál 100 méteres sor kanyargott. Előző nap már tökélyre fejlesztettük a sorbanállásunkat, ezért érezhetően a legrutinosabb sorbanállók voltunk. Például érkezett egy amerikai apa a kamasz fiával, és a sor elején álló biztonsági őrnek előadta, hogy iszonyatos lábfájástól szenved, muszáj beengednie előre. A biztonsági őr csak annyit mondott jéghideg tekintettel és cérnavékonyra szorított szájjal:  Jó, akkor maga mehet, a fia meg álljon a sor végére. Részéről befejezettnek tekintette a társalgást, utána már az ember mondhatott, ígérhetett bármit, rá sem nézett. Jónéhány percen keresztül próbálkozott, majd mit volt mit tenni, hátraküldte a fiát, ő meg megvárta a sor elején. Bevallom, tetszett ez az igazságosság. Magyarországon nem nagyon van ilyenre példa.

A Peak-en van egy Madame Tussauds múzeum is,  amit egy kínai politikus kinézetű viaszbábú marketingez a sorban állóknak. Én még soha nem láttam ilyet, és 1 méternél közelebb kellett mennem, hogy elhiggyem tényleg nem él. Fütikének meg is kellett fognia hozzá. Még jó, hogy nem volt épp kincsgyűjtő kedvében. 

Végre elértünk a vonathoz, és felvonatozunk a kilátóba. Kétség sem fér hozzá, hogy nagyon szép. Ha 4 együtt érkező ember közül mindegyiket érdekli, biztosan nagyon jól szórakoznak. Nálunk sajnos egy-egy arányban álltak az érdeklődő és nem érdeklődő tagok. Ez beárnyékolta kissé az élményt, bár nehéz volt. Közben az jutott eszembe, hogy Eger mennyire nem használja ki az lehetőségeit. Azt próbálja eladni, ami érték. Nem azt, ami érdekes. Még jó, hogy a turizmusban dolgozom. Sokat tanultam róla.

A délutánt megint a tengerben töltöttük. Anna nagyon szerette volna látni az életmentő fiúkat munkában is, már unta, hogy csak üldögélnek a kukkereikkel a tornyaikban. Addig addig akarta, ameddig az egyik fiú egyszercsak őrületes kolompolásba nem kezdett. Odanéztünk, és egyik kezével kolompolt, másikkal mutatott egy pontra a tengerben mint Plutó, mikor szagot fog. És ekkor elkezdődött a Baywatch jelenet. Rohant be 4 másik életmentő azzal a kis műanyag izével. Nem először csinálhattak ilyet, mert nagyon profinak látszott.

Megállt az élet a parton, mindenki szaladt a táskájához a mobiltelefonjáért, hogy azonnal megoszthassa a kínai facebookon a történteket. Végül jetski-vel mentettek ki egy szörfdeszkás srácot. Később kiderült, hogy nem volt ez annyira ritka pillanat, mert további 3 mentést láthattunk még aznap délután. Folyamatosan mondták a hangosbemondóba, hogy mindenki jöjjön ki a vízből, és mondtak még valami szót, amit akkor nem értettünk. Csak másnap. Mikor a reptéren mondták, tagoltabban...

Végül akkorák lettek a hullámok, hogy többet volt a gyerek víz alatt, mint felette. A parti őrség is szigorúbb eszközökhöz folyamodott. Már szirénázó kocsin állva integettek, hogy mindenki jöjjön ki a vízből, mert veszélyes. Így nagy szomorúan mi is kijöttünk. 

Az utolsó programpont volt a "Symphony of lights" elnevezésű fény show. Vannak meghatározott helyek a tengerparton, ahonnan ez jól látszik, oda kell menni, és minden nap este 8-tól elindul a show. Klasszikus zene hallatszik hangszórókból, és a zene ütemére a szárazföldön lévő felhőkarcolókon különböző fények villannak fel, pásztáznak, ugrálnak. Szívesen megörökítettem volna, ha nem fogyasztom ki az aksit a fényképezőből az életmentőfiúk filmezésével. 
Így elégedjetek meg egyetlen képpel, amit még hosszas noszogatással elő lehetett csalni. 

A show után még egyet sétáltunk a parton. Tele volt "csinálok egy képet rólad 1000-ért háttérben Hong KOng esti fényeivel" árussal. Ennek a portékának a létjogosultságát soha még egyetlen élethelyzetben sem tartottam elképzelhetőnek. Eddig... Végül mégsem csináltattunk. Majd töltünk le a netről éjszakai Hongkong képet és ráfotoshopoljuk magunkat.

Megint borzasztó későn kerültünk ágyba körülbelül ugyanolyan állapotban mint pénteken, de ez a nap azért sokkal maradandóbb nyomot hagyott bennünk.