Fütike elég nehezen viseli, hogy Norbi dolgozni jár, reggel eltűnik és este jön haza. Legalább hetente 2x hosszú percekig sír miután elment.
Kitaláltuk hát, hogy talán azzal könnyítenénk a helyzeten, ha szemügyre vehetné hova megy el minden nap, megismerkedhetne az ott dolgozó emberekkel, meggyőződhetne róla, hogy viszonylag kevés köztük a zombi és a farkasember, és hogy a gyár az óperenciás tengeren és az üveghegyen innen van, tehát ha apa reggel elmegy, nagy valószínűséggel haza is fog jönni.
Pénteken reggel fel is kerekedtünk, és elkísértük Norbit szokásos útjára, a Remy gyárba. A gyár az ipari zónában van, itt már semmi más nincs csak nagyobbnál nagyobb gyárak egymás után.
A Remy meglepően szép, tiszta, rendezett üzem. Megmondom őszintén az eddigi tapasztalataim alapján nem ezt vártam.
Természetesen a szokásos feltűnést felkeltettük miközben mindent megnézegettünk, megtapogattunk, de óriási örömmel fogadtak minket. Fütike érdeklődését leginkább a papírvágó keltette fel, de azért az indítómotorok rejtelmeibe is szívesen betekintett. Annyira el volt varázsolva a sok gép és forgó zúgó izé között, hogy még a szokásos kincsgyűjtési körútjáról is le tudtuk beszélni.
Jó érzés volt látni mennyire nyugodtak itt a körülmények, és mennyire szeretik és tisztelik Norbit a kollégái. Remélem Fütike is megnyugodott kicsit. Holnap kiderül.
Mikor még úgy volt, hogy Norbi 1 vagy 2 évre marad, akkor megszervezte a cég a beilleszkedési tréningünket, ami segítené a letelepedésünket Kínában. Na, ez a tréning elég sok hányadtatáson keresztülment, átszervezés, tologatás, módosítgatás, és végül a gép most szombatra dobta ki a végleges dátumot. Egyetlen porcikánk sem kívánta reggeltől estig az asztalnál ülni és egy vadidegen pasi power pointjait nézegetni miközben a gyerekek noteszében a nevünk mellett gyűlnek a "ma sem foglalkoztál velem" bejegyzések feketével, a mosogatnivaló nem mosogatja el magát, a kimosnivaló nem mossa ki magát, Wuhan rejtett kincsei pedig tovább lapulnak a térképünk kevésbé ujjlenyomatos részein. Még az sem javított a helyzeten, hogy Viktor, a mexikói tréner már hetek óta küldözgeti a lelkesebbnél lelkesebb emailjeit a jövendőbeli közös tréningünk kapcsán, látszólag kevéssé törődve a mérsékelten lelkes, ritkás válaszainkkal.
Végül ez a szombat is felvirradt, és kelletlenül reggelizni mentünk, majd visszafelé Viktor is csatlakozott hozzánk fülig érő mosolyával. Amilyen kevés lelkesedés volt bennünk, annyira jó volt a tréning. Minden eddig felmerült kérdésünkre választ kaptunk, rengeteg érdekességet megtudtunk, és ami a hab a tortán, a hongkongi utazásunkhoz is hasznos támpontokat kaptunk. Például ha nincs Viktor, simán lefoglalom a szállást Hong Kong prostitúciós és drogkereskedelmi paradicsomának kellős közepén. Úgy látszik van érzékem az ilyesmihez. Egyszer Miskolctapolcán foglaltam szállást egy éjszakai bárban. Már a szobában is feltűnően sok volt a piros drapéria, de a tény csak akkor vált biztossá, mikor lementünk vacsorázni és a terem középpontjában egy táncos rúd állt.
Viktor vicces volt, lekötötte a gyerekeket is, nagyon jól szórakoztunk.
Megtudtuk, hogy Fütike miért olyan népszerű Kínában. Többen úgy hiszik, hogy Buddha második eljövetele már be is következett és most itt él köztünk egy kedélyes, kerek kisgyerek képében. Igyekeznek a saját kisfiaikat is erre a képre formálni, de ha látnak egy kifejlett példányt, muszáj közelebbről is szemügyre venniük és megérinteniük, mert benne van a pakliban, hogy esetleg ő az.
A kínaik életében jelentős szerepet játszik a kapcsolatrendszer. Aki benne van a körben azt óvják, védik, segítik, aki nincs, azt teljesen levegőnek nézik. A boltban rátolják a bevásárlókocsit, eléállnak a sorban, majdnem elütik a gyerekét a zebrán. Mi egyszerűen kívülállók vagyunk nekik, függetlenül attól, hogy milyen országból jöttünk. Az, hogy magyarok vagyunk amúgy sem túl jó pont, ugyanis a feltételezett mongol őseink nem tesznek jót az első benyomásnak.
Tehát viszonylag nehéz bekerülni a belső körbe, viszont van néhány trükk. Ha kínai ételeket eszel pálcikával, ha tiszteletben tartod a hagyományaikat és szokásaikat, például két kézzel, a kínai írással felfelé adod oda a névjegykártyádat, ha megmászod a nagy falat, ha magas vagy vagy idős, és jó sok időd van bevágódni, akkor bekerülhetsz a körbe.
A kínai emberek legfontosabb értékei: Család (idősek szerepe, tisztelete, generációk együtt élése), pénz, hierarchia (a rangban felettük álló feltétlen tisztelete, tetteinek, szavainak vita nélküli elfogadása), harmónia (feng sui) , hazaszeretet, büszkeség (fontos, hogy arcod legyen), kapcsolatok (csak a körön belül)
Ha ebből a szempontból vizsgálod a hozzáállásukat, a cselekedeteiket és az életmódjukat, rengeteg minden érthetővé válik, ami eddig érthetetlen volt.
Legfontosabb szimbólumuk a jin és jang. Ez áthatja az életmódjukat, a társadalmat, a munkamorált. Nincs egyértelmű igen és egyértelmű nem, mindenhol érezhető a kettősség.
A tréning végén Viktor elmagyarázta, hogy mire figyeljünk HongKongban, mit nézzünk meg, hogyan közlekedjünk, hol együnk. Enélkül elég kalandos lett volna a kirándulás. Mondjuk így is az lesz, de legalább minimalizáljuk az éhen halás és az elveszés kockázatát.
Este még levittük lemozgatni a gyerekeket a boltba. Már másodszorra láttam azt a hangulatot, ami ilyenkor ott van, de nem tudok betelni vele. Az emberek táncolnak az utcán, a gyerekek görkoriznak, trambulinoznak, egy kivetítőn megy egy mozifilm, teljes fesztiválhangulat. Egyenlőre nem tudtam kideríteni az okát, de Norbi szerint minden derűs estén ez van. Majd legközelebb viszem a gépemet és megörökítem. Sőt, lehet, hogy beállok táncolni. Csak nem tudom szabad-e.
Viktor adott néhány wuhani tippet is, ezért ma rögtön ki is használtuk a lehetőséget és elmentünk a Guiyuan Buddhista templomba. A legfőbb vonzereje a vegetáriánus étterem volt, meg a híres ezer teknős, aki ott lakik.
Most először menősködhettem Norbinak a wuhani közekedésből összegyűjtött tapasztalataimmal. Oda is tettem magam rendesen. Olyan beleéléssel dugdostam a térképet a taxis orra alá, hogy öröm volt nézni.
Megérkezésünkkor az első, amit a gyerekek észrevettek 2 kis girhes cicakölyök volt az egyik lépcsőn. Alig akarták elengedni őket.
Utána némi készpénzért cserébe megkondíthatták Norbiék a harangot.
A templom itt is több épületből állt, körülbelül ugyanolyan szerkezetű volt, mint a taoista, amit az első napokban láttunk. Annyira hasonlított erre az egész, hogy el is bizonytalanodtam afelől, hogy a múltkori tényleg taoista volt e. De rákerestem és tényleg. Nem igazán értem.
Tehát itt is nagy istenalakok üveg mögött, előttük áldozati ételek, imazsámolyok.
Az épületek közötti tereken nagy medencében pedig ott vannak a teknősök. Természetesen legális teknősetetési tevékenységet is lehet folytatni, ha megveszed a jóváhagyott teknőseledelt. De látni a gyerekek arcát miközben valamilyen állattal kapcsolatos karitatív munkát végezhetnek, az minden pénzt megér.
A vegetáriánus étterem az egyik épület emeletén volt. Már az éhségtűrőképességünk határát súrolgattuk mire ideértünk, ezért elég érzékenyen érintett bennünket, hogy az elénk helyezett étlapon nem volt egyetlen kép sem, egyetlen ismerős karakter sem, és a pincérnő még köszönni sem tudott angolul, nemhogy segíteni. Egy darabig tétován üldögéltünk, miközben csak a zsugorfóliába szúródó evőpálcika pukkanó hangja hallatszott a gyerekek felől újra és újra megtörve a kínos csendet. Ez egy látszólag feloldhatatlan konfliktus, mind a 3 felnőtt résztvevőtől igen erős agyi tevékenységet követel.
Szinte egyszerre jutott eszünkbe Norbival, hogy nincs más megoldás, találomra rábökünk 4 dologra és Buddha gondjaira bízzuk magunkat. Olyan éhesek voltunk, hogy megettünk volna bármit, amit elénk raknak, legyen az savanyított békalencse vagy penészes pincében érlelt lótuszbogyó.
Mielőtt megtettük ezt az elszánt lépést még kétségbeesetten utoljára körülnéztem, és megpillantottam egy európai kinézetű családot az egyik asztalnál. Mentőötletként megpróbáltam elmagyarázni a pincérnőnek, hogy akkor ugyanazt kérjük, mint ők. A család 2 kiskorú gyermekkel rendelkezett és igen elégedettnek látszottak, gondoltam nagy baj nem lehet. A pincérnő úgy értelmezte, hogy kérjük meg őket, hogy tolmácsoljanak, ezét oda is viharzott hozzájuk, aminek az lett a vége, hogy először az ételeiket kóstolgattuk, majd körbeültük az asztalunkat és leadták a rendelésünket jobb híján arra, ami maradt még a konyhán.
A kooperáció sikeres volt, ugyanis az ételek nagy részéről azt sem tudtuk, hogy milyen növényfajba soroljuk, de nagyon finomak voltak.
Ebéd után tovább sétáltunk a templomban. Van egy terem, amiben 500 db szerzetes szobor van. A hagyomány szerint ha elkezded számolni a szobrokat attól amelyiknél beléptél a terembe addig, ameddig le nem számoltad az éveid számát, amelyiknél akkor tartasz, megmondja milyen év vár rád. szerencsés, vagy szerencsétlen.
Fényképeztem egyet Tatinak is, hogy ne bánkódjon a szemöldöke miatt. Előfordul ez még egy szerzetessel is. :)
Egy kép Kína kettősségéről. Előtérben a hagyomány, háttérben a fejlődés.
Ez pedig már a taxiból készült hazafelé, ahogy a templom bejárata előtt egy tenyérjós éppen jósol egy fiatal lánynak.
