Annyira kívántam már egy kis változást az életünkben, hogy a sok kis kívánság összeadódott és fenekestül felfordult minden. Hihetetlenül kitágult a világ néhány nap alatt. 

Kezdem az elejétől. Múlt héten szólt Norbi, hogy mivel a vízum miatt a szálloda foglalásunk csak 1 hónapra szólt, az le is járt, és új foglalásunk van szeptember 1-től. Egy másik épületben, egy másik szobában. Először nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget. Mondom áthúzzuk vidáman a 2 bőröndünket aztán el van intézve.
Egy későbbi nyugodtabb pillanatban átgondolva a dolgot sokkolt a felismerés, hogy nem csak 2 bőröndünk van. Az időközben megérkezett 7 doboz is szanaszét van már pakolva, valamint a Norbinak van plusz 1 bőröndje, a rengeteg zsarolás céljából helyben megvásárolt játék, tele a hűtő, tele az éléskamra, ajjaj. És ekkor még kíméletességből nem is szembesítettem magam a sikeres hulladékgyűjtési akcióink során bezsákmányolt készlettel, mely közben bambuszfa gyökerekkel, egy szatyornyi kaviccsal, csigaházakkal, damillal és egyéb nagyon hasznos kincsekkel bővült. 
A költözés finoman szólva nem ígérkezett rózsásnak.  
Mivel a gyerekek hetek óta úgy pakolnak, hogy "jön anya, gyorsan dugd el valahová", ezért a szoba minden egyes üreges zugában van valami, vagy több valami. Amik közül egyik sem illik a másikhoz, rosszabb esetben már semmihez sem illik többé, még rosszabb esetben még csak nem is szilárd halmazállapotú. Nem nagyon szerettem volna ha ezt a szobát nekem kell átköltöztetnem, pedig elsőre nagyon úgy festett a dolog. Megint muszáj volt összeszednem minden gyereknevelési tapasztalatomat az ügy érdekében. 
Így esett, hogy 4 órával később gazdagabbak lettünk 3db pisilő kiskutyával, 2 db világoskék műanyagfegyverrel, 3 db vízibombával, és ott állt katonás rendben a 2 bepakolt bőrönd a gyerekszoba falának támasztva.

A többi helység bepakolását nem úsztam meg ilyen könnyen, de végül megbirkóztunk a feladattal, és megállapítottuk, hogy jelenleg pontosan 1 bőrönddel, 1 dobozzal és 3 szatyorral van több cuccunk, mit amit majd haza fogunk tudni vinni. 

Az új szoba hasonló, mint a másik, de valamiért mindenki jobban érzi magát benne. Olyan harmóniát áraszt, hogy még a gyerekek is felfüggesztették egymás bottal verését, a szekrényben ülve sztrájkolást és a1,5 méter magasság alatt fellelhető dolgok szétszerelését. 

Azt, hogy mekkora esemény volt ez most az életünkben azzal tudnám leginkább érzékeltetni, hogy az esti "mi volt a legjobb ma" beszélgetésünkben mindkét gyerek a költözést nevezte meg. 

Jóga ügyben is fontos előrelépések történtek. A szerencsétlen jógatermes kaland nem vette el a kedvem, inkább agresszíven erőszakossá tett. Ezért addig addig bombáztam udvarias iskolaangolsággal írt szívfacsaró emailjeimmel Michellt, ameddig meg nem unta a csendes lelki terrort. Mondjuk sokat dobott az ügyön, hogy Norbi személyesen is eljárt az ügyemben, hosszasan ecsetelve szomorú bociszemeimet és  megindító kalandomat a taxisofőrrel és a ginnel. 
A lényeg a lényeg, szombat reggel megjelent Michelle az ajtóban, és elvitt a jógaterembe. Norbi és a gyerekek passzolták a lehetőséget, ezért kettesben vágtunk neki az útnak. 
Furcsállottam, hogy éppen ellenkező irányba indultunk el, mint a taxissal. Ez kettőt jelenthetett. Vagy a múltkor fejjel lefelé tartottam a térképet, vagy elege volt a rinyálásomból, inkább kivisz a Jangce partra, nyakamba akaszt egy táblát "Az ember színe fehér" felirattal és otthagy.
Nem nagyon szólt semmit, én meg csak akkor beszélek, ha iszok, vagy még akkor se, ezért hamar kínos csend támadt. Egy darabig rosszul éreztem magam emiatt, de aztán kiderült, hogy azért nem beszél, mert fogalma sincs, hogy hol vagyunk és minden idegszálával arra koncentrál, hogy megtalálja a kérdéses utcát. Mondjuk egy idő után már nekem sem volt kedvem a beszélgetéshez, mert lekötötte a figyelmemet a puszta életben maradás. Azt hiszem a vezetés nem kifejezetten tartozik Michelle erősségei közé.

30 perc kínos csenddel, 10km-el és 3 életveszélyes közlekedési szituációval később ott álltunk a terem előtt. A terem pont ott volt, ahová a taxist vezettem a kínai karakteres térképem alapján. Csak éppen nincs ember, aki meg tudta volna mondani az utcafront alapján, hogy ez egy jógaterem. 

Kiderült, hogy a terem 1 hónapig felújítás miatt zárva volt, és éppen szombaton végezték az utolsó simításokat a vasárnapi nyitásra. Nem is alakulhatott volna másképp. Megint pont a legjobb helyen voltam a legjobb időben. Leültettek a kanapéra, és az oktató töviről hegyire mindent elmondott Michellnek. Mert ő csak annyit tud angolul, hogy one, és bye-bye. Én Michelle-el visszaüzentem, hogy vasárnap 4-re ott leszek. Kicsit aggodalmas arccal kérdezgette ugyan, hogy nem e gond, hogy egy megveszekedett kötőszót sem fogok érteni az egészből, de én csak mosolyogva integettem az egyezményes jelet: Ok, ok, minden ok.
Mikor már minden felelősséget átrakott a vállamra ő is megnyugodott, elbúcsúztunk egymásról és távoztunk. 
Olyan boldog lettem, hogy legszívesebben a nyakába ugrottam volna valakinek, ha szoktam volna ilyet csinálni és lett volna ott valaki akivel szoktam. De nem szoktam, ezért csak mentálisan végeztem a gyakorlatot.  
Kihasználva a visszaszerzett önbizalmamat bepróbálkoztam Michelle-nél a bociszemekkel és kisírtam, hogy fundáljuk ki az ingyenes kerékpárkölcsönző rendszerhez való hozzáférésem lehetőségét. 
Több helyen is kellett szaglásznunk, sorban állnunk, telefonálgatnunk, míg végül kiderítette, hogy valahol fél óra kocsikázásra az útlevelem és kaució ellenében adnak kártyát, ami nyitja a lezárókat. De túl bonyolult az egész. 
Meghálálni a kedvességét meghívtuk egy ebédre. Hát, ez az ebéd nem fog azzal a címkével bevonulni a történelembe, hogy "Életünk 3 legcsodálatosabb étkezése közül az egyik". Kiderült ugyanis, hogy a kezdeti biztató jelek ellenére gyermekeink szerint továbbra sem alkalmas egyik kínai étel sem emberi fogyasztásra, az éttermi protokoll elsajátításában pedig még csak az "ez itt az asztal" résznél tartanak.  

Az ebéd után végső csapásként megkérdeztem Michelle-t, hogy akkor a biciklikártyám intézésével megbízná e esetleg William-et. Tudom, hogy kicsit erőszakos vagyok, de addig kell ütni a vasat amíg forró, én meg nagyon akartam egy biciklit. 
És ez az angyal Michelle másnap telefonált is, hogy nála a kártya, elintézett nekem mindent. Holnaptól van biciklim, oda megyek, ahova csak akarok, száguldozok a robogók közt miközben a hajamat borzolja a szél. Jupiii!

Ma el is mentem az első jóga órámra. Nagy izgalommal tekintettem a dolog elé, mert bekövetkezhetett volna az az eset, hogy egész órán meditációs és légzőgyakorlatok lesznek, én meg csak ülök, mint hal a vízben és értetlenül pislogok. 
De nem így történt. Séta közben még arra a francia boltra is rátaláltam, amit az eddigi legrosszabbul sikerült kirándulásunk alkalmával 2 órán keresztül kerestünk. Aztán megtaláltam a termet is. 
Az oktató stílusosan az 1-es öltözőszekrényt adta, mert csak azt tudja angolul. Beléptem a terembe, és kissé megriadtam, mert az órára váró lányok, csak úgy szórakozásképpen teljes spárgában vakargatták a lábujjukkal a fülüket. Mondom itt hamar gond lesz. De szerencsére az óra más ütemben zajlott. Teljesen követhető volt. Mondjuk a csukott szemes részeknél kicsit leskelődnöm kellett, de nagyon jó volt, teljesen feltöltődtem. 

Az energiatöbblet birtokában elhatároztam, hogy utánajárok egy dolognak, ami már régóta motoszkál a fejemben. Mégpedig az a kérdés, hogy az a mocskosul sok ember, aki itt lakik Wuhanban vajon megelégszik-e a Sárga Daru Torony és társai adta szórakozási lehetőségekkel. Gyanítottam, hogy kell lennie még valami másnak is, amit titkolnak előlem.

A gyanúm be is igazolódott valamelyik este mikor a Wuhan térképet nézegettem. Ott sorakoztak körbe körbe az érdekesebbnél érdekesebb turisztikai látványosságok, majd hogy ki nem szúrta a szemem eddig. De hát biztosan ennek is megvan a maga oka, hogy miért pont most került a kezembe.  
El is határoztam, hogy kicsit mélyrehatóbban tanulmányozom őket. Na, az nem volt sima mire a honlapjaikról sorban kihámoztam a hasznos információkat. Ott kezdődik a probléma, hogy a google oldalfordítója csak akkor fordít kínaiból magyarra, amikor kedve tartja, és eddig még nem sikerült rájönnöm hogyan kell a kedvében járni. Amikor épp fordít, akkor sem egyszerű bármit is kihámozni belőle, mert elég sajátságos a fordítási stílusa. Aki például meg tudja mondani, hogy melyik állat leírása a következő kis idézet, az vendégem egy kínai szójaszószos sült tésztára ha hazamentünk:

"Többférjűség rendszer tömítések. Kikötő pecsét, egy emlős, az egész testén rövid haj, a szem nagy és kerek, egy tengeri úszó. Nem hiszem, zan egy verseny. Szeretem vizet, az év legtöbb időt a vízben."

Ha pedig nem fordít, kénytelen vagy vakon kattingatni, ameddig meg nem látsz valami használhatót. Mint például ezt a 2 aranyat érő sort:

日场 9:00—17:00 日场游客可游玩至闭园，具体开放时间以公园园区内公布为准。
欢乐秀场表演:10:30,12:30,16:10 海洋剧场表演:11:30,15:30。

Tehát jövő héttől nekiindulunk a gyerekekkel és felfedezünk mindent, amire csak futja az időnkből. Többet most nem árulok el, de izgalmas hónapnak nézünk elébe ;)