A következő napon elhatároztam, hogy végére járok ennek az időrablásnak. Nem járja, hogy 6 órák egyszerűen kiessenek az életünkből. Így hát terveztem egy ártatlannak tűnő kirándulást a kb 1-1,5 km-re lévő plázába bevásárolni. Semmi konkrét tervem nem volt, csak az, hogy végre kimozduljunk valahova és hogy esélyünk se legyen visszafeküdni egy percre.
A kaland nem sikerült egészen olyan ártatlannak, mint amilyennek látszott. A problémák akkor kezdődtek, amikor kinyitottuk a szállodaajtót. Ahogy Anna arcába csapott a forróság máris vissza akart fordulni. Rengeteg gyerekszelídítési trükköm van, de ebben az esetben élet-halál harcot kellett vívnunk egymással az első 15 méterért. Ott megpihentünk, gondoltam nem is rossz... Mindig tudtam, hogy tehetséges vagyok.
Az út másik oldalán van egy lakópark. Olyasmi mint a miénk otthon, csak nem 2 ház van, hanem 8, és nem 2 emeletesek, hanem 25. De az európai/ázsiai arány ugyanaz. Csak fordítva. Ezért aztán olyan szinten feltűnést keltünk, hogy a férfiaknak kiesik a cigi a szájukból, a kisgyerekek sikítva menekülnek az anyjuk szoknyája mögé, az idős játszóterező nénik leesnek a tornaszerekről. Ez először vicces, másodszor elfogadod, harmadszor már kínos.
Tehát óriási hányadtatatások árán átjutottunk a lakóparkba. Mikor többé-kevésbé visszahidratáltam őket, kipróbáltunk néhány időseknek fenntartott edzőjátékot.
Fütike már az első fél órában balesetet szenvedett. Éppen a "meleg következtében beálló halál" fogalom körüli félreértésekről csevegtem kedélyesen Annával egy fűcsomón üldögélve, miközben a perifériás hallásommal a kisfiam éktelen üvöltését véltem elkülönülni az egyéb zajoktól. Kiderült, hogy valamilyen sürgősen felfedeznivaló helyszín felé rohant, miközben egy kínai család jött szembe, akik az álmélkodástól földbe gyökerezett lábbal álltak meg a járda közepén. Fütikét ez különösebben nem izgatta, csak a járda mellett lévő füves területen kifarolva próbálta meg kikerülni őket, de a fű alatt járdaszegély rejtőzött alattomosan, amiről lendületből visszapattant, és a kínai család lába előtt a betonon csúszva ért földet. A család nem kis megelégedésére. Látszott rajtuk, hogy pont valami ilyesmi extrém mutatványt vártak ilyen különös kinézetű élőlénytől.
Az első néhány méter után sejteni lehetett, hogy milyen lesz az út a plázába. Hát pontosan olyan volt. Azaz majdnem pontosan, mert például arra nem számítottam, hogy lépten nyomon mosolygó férfiak állítanak meg és simogatják Fütike hasát (félmeztelenre vetkőzött félúton). Egy út széli bokor tövében ismeretlen célból üldögélő társaság annyira belemelegedett a simogatásba, hogy még le is fényképezték egymást. Különös és zavarba ejtő volt állni az utcán a gyerekekkel kézen fogva, miközben idegen férfiak fényképezkednek a fiam hasával, mint Kovács Kázmér a Disneylandben a Donald kacsával. Az okot nem sikerült kideríteni. A családi tanács egy kis esti brainstormingon a következő 2 lehetséges verziót találta elfogadhatónak: Európai kisfiúk hasát simogatni óriási szerencsét hoz a családra és 6 generáción keresztül az összes leszármazottra. Vagy A kínaiaknak nincs köldökük.
A pláza a szállodai portáskislánytól szerzett információ alapján 9.30-kor nyitott.
Azért el lehet képzelni, hogy minden méterért megküzdve, a 9 év alatt kidolgozott és rendszerezett gyerekmotiváló gyűjteményem minden egyes darabját felhasználva gyötrelmes 1,5 óra alatt odaküzdjük magunkat, mire az ajtóra feltekintve a képünkbe vigyorog a 10:00. Nem, egyáltalán nem gondoltam szeretettel a portáskislány valószínűleg 2000km-re, egy 150 fős falucskában lakó édesanyjára. Pedig nem érdemelte meg szegény.
A körülmények szerencsés együttállása és az amerikai gyorséttermek istenének óvó keze folytán nyitva találtunk egy légkondis McDonalds-ot, ahol 2 alulmotivált alkalmazott és egy pohár narancsszörp mellett átvészeltük a maradék fél órát.
A Plaza olyan mint az amsterdami repülőtér, csak kevésbé érdekes. :) Divatüzletek egymás hegyén-hátán. Az egyetlen érdekes a játékterem volt. A bejáratnál hatalmas gumimedencében aranyhalak, mellette pici teknősök. Kezdett balsejtelmem lenni, mióta itt vagyunk némi előítélettel fogadok minden élő állatot. De később kiderült, hogy a teknőst hobbicélzattal is tartják, a gumimedencéből meg kis horgászbottal és csalival mindenki kifoghatta a saját otthoni hobbihalát.
A boltban Fütike hozta a szokásos formáját. Lehet, hogy túlparázom, de rettegek attól, hogy a gyerekekre milyen veszélyek leselkedhetnek, ha nincsenek szem előtt. Végülis egy idegen kultúra, mi van, ha nem csak a gyerek hasát simogatni hoz szerencsét... Tehát vagy ezerszer elmondtam nekik, hogy egyéb utasítás híján csak addig mehetnek, ameddig engem látnak, egyéb utasítás esetén pedig utasításnak megfelelően cselekszenek. Naná, hogy a kisfiam amint beértünk a boltba turbóra kapcsolta a motorokat és elrohant. Annával egy darabig próbálgattuk a cipőket, aztán feltűnt, hogy egyel kevesebb hangszínen kapom a záporozó kérdéseket, és oldalra nézve nem láttam a másik gyerekemet. Aztán hátranézve sem, és a másik oldalra nézve sem... Hát, nem gyakran ordítottam még olyan hangosan a nevét, mint akkor, miközben körbe körbe rohangáltam a ruhaosztályon... Elő is került az egyik polcközből zokogva...Szerintem 1-2 napig nem lesz vele gond.
Az áruk amúgy elég olcsók. A ruhák is, cipők is, háztartási szerek is. Megvannak az import cuccok, európai márkaképviseletek, amik közel hasonló áron vannak mint otthon, meg az olcsó kínai. De az olcsó kínai nem feltétlenül rossz minőség. Vettem cipőket, meg játékokat egész tűrhető minőségben.
Az élelmiszereket egytől-egyig végignéztük. 80%-áról fogalmam sincs, hogy mire való. Rengeteg féle nyálkás valami van kicsi zsugorfóliába csomagolva. Egyik olyan mint a krumplistészta, másik olyan mint a dinsztelt káposzta, megint másik meg mint valami hernyóféle. Ebből van egy teljes polcköz. Aztán vannak a szárított valamik. Némelyik olyan gombaszerű, a többi növényszerű. Milliónyi édesség. Kicsi befőttesüvegekben szószos növényfélék, ezekből is rengeteg féle. Tejtermékekből kizárólag édes joghurtokat találtunk, meg tejet. Zöldség, gyümölcs, hüvelyesek, rizsek, gabonafélék vannak tonnaszámra. A húsfélékhez oda sem mentem, abban nem vagyok kompetens. Az élőállatokat meg már letudtuk. :)
A kis csapat kész volt hazafelé indulni. Lecsillapítottam a kedélyeket némi vesztegetéssel, 1,5 méteres vízi gépfegyver, 15 kiskutyából álló kiskutyagyűjtemény, 2 cipő és némi csoki ezúttal elég volt.
Mikor az ember eltölt 4 órát egy légkondis helyen, utána olyan érzés mintha nem is lenne olyan elviselhetetlen a kinti klíma. Egészen az ajtó kinyitásának a pillanatáig. Egész pontosan abban a pillanatban határoztuk el mi is, hogy komolyan mérlegelni kell a lehetőségeket: A: Visszaküzdjük magunkat, a gépfegyvert, a 15 kg bevásárolt cuccot és a megtömött transzformerszes hátizsákot (Fütikéé amúgy, de még nem érkeznek meg Magyarországról a cuccaink, addig kölcsönadta) a szállodába azzal a tudattal, hogy a gyerekeket valószínűleg a hátamon kell vinnem az utolsó néhányszáz méteren, B: felszállunk egy buszra, amiről a Touris Guide ezt írja: Átláthatatlan és zavaros, helyi kisérő nélkül eszünkbe se jusson kipróbálni. C: leintünk egy taxit. Gyors mérlegelés után a taxi nyert.
Taxit fogni állítólag könnyű, Norbi szerint. Mert ő fogott már egyszer, vagy látta, hogy valaki csinálta, vagy hallotta, hogy valaki látta, hogy csinálták. Nem tudom, valószínűleg csak 1/12-ed kapacitással figyeltem mikor ezt mesélte. De mit volt mit tenni, a torkomban dobogó szívvel, gátlásaimmal küszködve jelezni próbáltam a beszállási szándékomat. Először csak gondolatban, majd ráutaló magatartással, majd a szemem hunyorításával, később felemeltem az egyik ujjamat is. Nyilván ez kevésnek bizonyult. Aztán a gyerekekre néztem, újra átgondoltam a helyzetet és összeszedve a kellő motivációt a következő taxi elé ugrottam az útra, két kézzel hadonászva.
A sofőr akkor szembesült csak azzal, hogy mit tett be a kocsijába, amikor már késő volt. Gépfegyverestől, kutyástól, cuccostul bent voltunk. Egész úton rám sem mert nézni. Odaadtam neki a szálloda névjegykártyáját. Nagyon okosan nézte, majd elindult, de néhányszáz méter után még mindig csak nézte, lassult, majd megállt a 4 sávos út kellős közepén és erősen verejtékezni kezdett. Mondom magamban ez vagy infarktust kapott attól, hogy fél méteren belül került egy európai nővel, vagy nem tudja az utat. Mivel aktív életjeleket mutatott, a másodikra gyanakodtam, ezért kedvesen két kézzel integettem neki, hogy csak menjen szépen egyenesen, majd mikor feltűnt a szálloda homlokzata, nagy megkönnyebbülésemben majd kivertem a szemét a mutogatásommal. Neki nem kisebb szikla esett le a válláról, és a kb 300 Ft viteldíj átvétele után hatalmas mosollyal búcsúzott el tőlünk. Szerintem még az unokái is hallani fogják ezt a történetet.
Jó kis kaland volt, de jól esett azért hazaérni és lerogyni a kanapéra.
