Az egész úgy kezdődött, hogy a vízum miatt egyszer át kellett volna lépnünk a kínai országhatárt 30 nappal a megérkezésünk után. Mivel a Wuhanhoz legközelebbi országhatár a Kína-Hong Kong határ, ezért ezt irányoztuk elő magunknak. Meg is jött a vízum, de annyira szimpatikusak voltunk a nagykövetségnek, hogy várakozásainkkal ellentétben egyből megkaptuk a megkötések nélküli 90 napos tartózkodást.
Norbival úgy döntöttünk, hogy akár szükséges, akár nem, ha már elterveztük, hogy átlépjük az országhatárt, akkor lépjük is át.
Elhatározásunkat csak tovább erősítette az anti-gyerekbaráttá sikerült Pekingi túránk és az állandóan tomboló, minden szabadtéri tevékenységet elviselhetetlenné tevő hőség. Azt akartuk, hogy a gyerekeknek legyen valami igazi jó emlékük is. Hong Kong pedig pont ilyennek ígérkezett. Idegenvezetőmentes, gerincsérves nagybácsimentes, antik bronzkancsómentes, hőségmentes, izgalmakkal és nyugati éttermekkel teli város.
Múlt hét szerdát tekintem a 0. napnak, mert akkor már lélekben elutaztunk, Wuhanban maradt testünk pedig nem foglalkozott mással, csak a készülődéssel.
Félő volt, hogy amíg én az idegösszeroppanás szélén kazalnyi ruhákkal rohangálok ide-oda a lakásban, addig a család többi tagja a kanapén üldögélve ennivalót, innivalót és hálózati csatlakozást követel az épp aktuális multimédiás eszközének. Ilyen vészhelyzetekben az adu ász, ami mindent visz, az a LISTA. Amint le van írva a teendő, azonnal izgalmas játék lesz belőle. Az a feladat, ami azelőtt "kegyetlen kínzás és illegális gyermekmunka" volt, hirtelen a világ legérdekesebb tevékenységévé válik.
A szendvicskészítést például kifejezetten utálom. Mindent kipakolni, feldarabolni, kenegetni, rakosgatni, csomagolgatni, feliratozgatni, utána elpakolni, elmosogatni. Legalább egy óra szokott lenni és közben folyamatosan máshol lennék. Viszont a LISTÁ-ra felírva egy izgalmas szórakozás kerekedett belőle. Gépsoron ment végig a szendvics mint apa gyárában az indítómotor. Első állomás vágta, kente, második rakta (ő volt egyben a minőségellenőr is), harmadik csomagolt és feliratozott.
Mire Norbi hazaért, már mindenki be volt pakolva, szendvicsek elkészítve, elmosogatva, kitakarítva. Alig maradt munka, ezért az egész család ráért azon szórakozni, milyen bénán játszok az érintőképernyős számítógépen, vagy min. Tényleg nagyon szórakoztató, sőt szinte már gyanús, hogy mindenki 5-6 percig tudja a pályán tartani a csőrösgorilla elől menekülő kommandósnőt, én meg 5 másodpercig.
