Annyira izgatott a kérdés, hogy milyen érzés is lesz végre az a bizonyos 16-17 fok, hogy már a gépen nem bírtam magammal. Láttam, hogy nyílnak a virágok és minden zöld. Az eddigi 3 fel vagy leszállásból mindegyik a szabad levegőn, buszos transzporttal történt. Kivéve természetesen ezt a mostanit, amikor csőben hagytuk el a gépet. Még további majdnem 1 órát kellett várnom mire a csomagok is megérkeztek és végre elhagyhattam a mesterséges környezetet.
A helyi lakossággal kapcsolatban több meglepetés is ért. Az első, hogy arabok. Norbi szerint ha egy kicsit is tájékozottabb lennék a világ dolgaiban egy aranyhalnál, ezt tudnom kellett volna. Szerintem úgy szép az élet, ha tele van meglepetésekkel. :)
A másik, hogy számomra érthetetlen módon nagykabátba, sapkába, kapucniba beöltözködve járkáltak az utcán, mint valami fagyos télben. később kiderült, hogy a 15 fok itt valóban hidegnek számít. Az átlagos téli hőmérséklet 15 és 22 között van. Tehát ha lépést akarnak tartani a téli divatirányzatokkal, pont ez az időjárás, amikor megtehetik.
Tunis, 12 óra 15 perc, 15 fok, napsütés, a hajam olyan, mint új korában.
Egy nagyon kedves sofőr várt bennünket. Norbi valahogy vonzza a jó sofőröket. Minden kérdésre tudott válaszolni. Legyen az gazdasági, politikai, vallási vagy társadalmi jellegű. Egész másképp néz az ember egy népre idegenként, mint egy ilyen ismertető után.
Ahogy beültem hátra a kocsiba és néztem ki az ablakon egyre elemibb erővel vette át az uralmat bennem a tavasz. Akármilyen álmos is voltam, éreztem szétáradni magamban a tavasz erejét, az újjászületést, a lendületet. Teljesen a hatása alá kerültem az érzésnek.
A másik érzést ami eltöltött, csak egy anya ismerheti. A gyerekek nélkül utazás érzése.
Egyszerre észreveszed, hogy vannak más emberek is az utcán. Nekik vannak érzéseik. Sárga virágok nőnek a barázdákban, úsznak a bárányfelhők az égen. Rácsodálkozol a világra, és belemerülsz. Megáll az idő. Annyira régen ki vagy már éhezve a világra, hogy nem győzöd magadba fogadni. Ilyenkor 2 óra csend felér 20 óra alvással. Ilyenkor minden másodperc energiát ad. Felelősség nélkül, súlyok nélkül, a teljes elengedés és befogadás állapotában. Ez minden anyának kellene néha. Hogy aztán legyen életereje a továbbiakhoz. Mert a szeretet önmagában nem elég. Ha elfogy az életerő, a szeretet mozdulatlan lesz és kiszárad. Egy gyereknek pedig nem erre van szüksége.
Idegenvezetőnk javaslatára tettünk egy rövid kitérőt Hammamet városkába. Azért pont oda, mert szerinte ez a hely a legígéretesebb tengerparti nyaralóhely a környéken. A kormány rengeteg pénzt ruházott be, hogy a néhány szál kóróval borított terméketlen talajon egy üdülőparadicsomot hozzon létre. A talajszintet 1 méter termőfölddel meg kellett növelni, hogy egyáltalán növényvilágot tudjanak létrehozni.
Egy jacht kikötő mellett parkoltunk le, és beültünk egy kávéra. Fura volt. Az idő tavaszi, a hangulat téli. A legtöbb hely zárva, a növények összegöngyölve, a part kihalt.
Olyan ananászlevet ittam, hogy életemben nem gondoltam létezik ilyen ananászíz egyáltalán.
Néhány helyi gyerek pecázott kézipecával a hajók között. Olyan volt, mintha belelátnánk a hely magánéletébe. Abba az életébe, amit nem mutat a turistáknak.
Természetesen kimentünk a tengerhez. Elhagyatott volt, romos és piszkos. De tengerpart. :)
Az út további részében félálomban láttam elsuhanni olajfákat, kaktuszokat, még több olajfát és még több kaktuszt, aztán megérkeztünk Monastir-be.
A sofőr még egy utolsó kitérőt javasolt. Úgy bánt velünk, mint egy kisgyerek a ritkán látott keresztanyjával: Mindent meg akar mutatni. Csak fogja a kezét és húzza egyik játékától a másikig, egyik búvóhelyétől a másik kis fáig ami alatt játszani szokott, mutogatja a rajzait, óvodai kézimunkáit, verset mond, énekel, hogy minden örömét minél gyorsabban megossza. Mert Keresztanyu 1 óra múlva elmegy, sürget az idő.
Ahol megálltunk, az egy benzinkút-autószerelő-autómosó műhely volt. A sofőr régi barátaié. Itt is kaptunk kávét, frissen facsart narancslevet, meg egy helyi kenyérfélét. A gyorsétkezés úgy zajlik, hogy van 2-3 kenyérféle. Ez az egyik típus. Kettévágják, tesznek bele felvágottat, zöldséget, aztán a helyszínen forró sütőlapon kicsit megpirítják a külsejét.
A kenyér tele van édesköménnyel, meg még egy csomó fűszerrel, amit nem ismertem fel. Érdekes íze van.
A szállodát láttam otthon fényképen, de nem hittem el, hogy tényleg úgy is néz ki. Pedig tényleg...
Monastir, 16.30 perc, 16 fok, a hajam pontosan ugyan olyan, mint az év másik 364 napján. :)
(ígérem ez volt az utolsó:)
A szobánk teraszáról a kilátás:
6 óra körül készültünk el a beilleszkedéssel és terveztünk még egy rövid alvást/olvasást az ágyban (hahaha) a vacsora és az esti séta előtt. Még poénkodtunk is, hogy persze, vacsora meg séta... legközelebb a hajnali 2-es ébresztőórát fogjuk hallani.
Norbi utolsó mondata csak annyi volt: "Légyszives ébressz fel másfél óra múlva."
Hajnali 2-kor keltünk fel legközelebb... Az ébresztőórára.
