Mára egy tudományos kiállítást terveztünk, amiről azt gondoltam, hogy olyan, mint otthon a csodák palotája, de ezt reggel még semmivel nem tudtam volna alátámasztani. A honlap (google fordító) elég szűkszavúan nyilatkozott róla:
függetlenül Wuhan Természettudományi és Műszaki Múzeum, vagy a honlapján, ha úgy érzi, az öröm a látogató és a böngészés, úgy érzi, a mágia technológia, OK, ha kell tanulni, gondolom, és ha úgy gondolod által előidézett módszerrel belátás, bölcsesség megvilágosodás, és folyamatosan fokozza a kreativitást és az innováció, hogy maximalizálják vizsgálja meg a kreatív potenciál, ez a mi legnagyobb kényelmet és elégedettséget
Reggel a szakadó eső láttán kicsit meginogtam, de aztán eszembe jutott hogy ha egy kis eső meg tud állítani, akkor meg sem érdemlem az anya jelzőt. Ezért nem állított meg.
Mivel hármunknak csak egy esőkabátja volt, úgy döntöttem nem visszük el azt az egyet sem, ezzel minimalizálva minden esővel kapcsolatos konfliktushelyzetet.
Az utunk eleje a szokásos módon zajlott. Porta, taxi, képzeletbeli fék nyomogatás, megérkezés. A kép nem volt túl biztató. Eső, magas sokablakos épület, sehol egy ember.
Befutottunk a fedett csarnokba, és a bejárat mellett álló robotzenekar láttán nagy kő esett le a szívemről. Onnantól kezdve nem volt megállás. Olyan volt mint a csodák palotája, csak itt még azt is magunktól kellett kitalálni, hogy hol mit kell csinálni. Mert angolul csak elvétve volt kiírva bármi is.
A robotzenekar óránként játszott valamit, és 4 emeleten körülbelül 500 féle tudományos kísérlet és kipróbálnivaló várt ránk.
A kiállítás teljesen kihalt volt. A 3. és 4. emeleten még teremőrök sem voltak, kicsit olyan érzésem volt, mintha mi lennénk az éjszakai portások és suttyomban próbálgatnánk a kiállítási tárgyakat.
A személyes kedvencem ez a tábla volt. Telerakva szögekkel, amiknek a hegye állt ki hátul letompítva, és elől meg volt egy kis hely, hogy át tudd tolni. Amikor tolod a szögeket, a másik oldalon egy minta rajzolódik ki.
Kihoztuk a maximumot a kísérletből, még arclenyomatot is csináltunk.
A legmorbidabbnak azt találtam, amikor egy embert kellett összerakni belűlről. Azért az nem hétköznapi, ahogy kiabál a gyerek, hogy anya, ez a kis kukac mi? Az, egy béldarab kicsim. És hová tegyem a lép alá vagy fölé?
Egy darabig elszórakoztak a májak, vesék, tüdők helyrepakolásával, de nem sok sikerrel. Asszem elég nagy bajban lennék, ha egyszer ezt élesben kellene csinálnom. Bár viszonylag kevés a valószínűsége, hogy egyszer kelljen.
A másik kedvenc a csillagforgó. Ez egy nagy henger, a belsejében egy kis pallóval. Bent sötét van, és körbe forgó csillagok vannak vetítve a falra. Olyan durván elszédülsz, hogy ha nem lenne korlát leesnél a pallóról. Ha viszont becsukod a szemed, nem jön létre az optikai csalódás, és tudsz menni rendesen. Hihetetlen.
Órákig bóklásztunk egyik játéktól a másikig.
Kifelé menetben még újrapróbáltuk ami a legérdekesebb volt. Mivel kongott az ürességtől, akármelyikkel akármikor játszhattunk. Én meg még attól féltem, hogy itt Kínában az időnk nagy részét sorban állással fogjuk tölteni.
Ettől a taxi dologtól még mindig nagyon tartok. Mikor már 15 perce sétálgattunk tétován az út egyik oldaláról a másikra, majd vissza, megkérdeztem Annától, nagyon látszik e, hogy nem igazán tudom hogy kell csinálni. Azt mondta nagyon, de csináljam csak, neki sincs jobb ötlete. Mikor már eléggé eláztunk, a jószerencse megint mellénk pártolt, arra jött egy zöld jelzésű, és egyből rábólintott a térképünkre. Ugyan nem tudta hol van, de intett, hogy legyünk csak nyugodtan, csukjuk be az ajtót, helyezkedjünk el, megoldja. Telefonon kért segítséget, hogy megtalálja a hotelt és 40 perc múlva már vissza is értünk a biztonságba.
Mikor hazaérkeztünk kiderült, hogyan lehet leggyorsabban rávenni egy válogatós gyereket arra, hogy azt egye amit főzöl. 1. lépést: éheztesd ki. Ne adj neki semmilyen formában ennivalót körülbelül 5 órán keresztül. Lehet próbálkozni a 4 és 6 órákkal is, de én csak az 5-ért tudok kezeskedni, mint kipróbált módszer. 2. lépés: Ne hagyj alternatívát. Távolíts el 100 méteres körzetből mindent amit valaha elfogadott tőled, és azok alapanyagait, és azokat a boltokat, ahol az alapanyagok fellelhetőek lennének. 3. lépés: Most már nincs más dolgod mint elétenni a főztödet és elégedetten nézni ahogy elfogy.
Ebéd után csendespihenő gyanánt a gyerekek számítógépeztek lent a business cornerben (magyarul:jólfésült emberek kényelmetlen ruhákban fotelekben ülve laptopokat és mobiltelefonokat nyomogatnak) amit mi játékteremnek használunk. Én csak itt tudok tanulni, mert mióta itt vagyunk Kínában én vagyok a superhero, az egy és utánozhatatlan, a legópartner, a kézimunkapartner, a szerepjátékpartner, a barkóbapartner, az ételosztó, a meseolvasó, a programfelelős, az ügyeletes megmentő, aki mindent tud, mindet lát, mindent hall, tehát rám mindig és mindenhol szükség van. Nálam már csak egy érdekesebb létezik. Az angry birds.
Ha egyszer átmegyek a vizsgán és jógaoktató leszek nem másnak adok hálát, mint a Rovio Entertainment-nek.
Innen indultam jógára is. Norbival melegváltottuk a fotelt a gyerekek mellett.
Ez a jóga most alakformáló volt. Annyira megható, amilyen szeretettel fogadnak ott engem. A recepciós már ugrott is fel, hogy letakarja a bicikli ülését, nehogy elázzon mire végzem. Vizet nyomnak a kezembe, kísérgetnek. Maga az óra nem volt különleges. De a végén egy hirtelen fordulattal kiderült, hogy miért hívják alakformálónak. Relaxáció előtt mindenkinek 20 felülés, 20 mellkas emelés hason. Na azért csak meg tudnak lepni. Ezt már szeretem.
Hazafelé már a biciklizés közben meglegyintett a tökéletes nap szele. De csak akkor kerekedett ki szép egésszé, miközben Anna esőkabátjában egy zacskó sült gesztenyével a kezemben sétáltam át a zebrán, csordogált be a könyökömnél véget érő kabát alá a hűvös őszi eső, és éreztem a mellettem elhaladó robogókon ülő, munkából hazafelé tartó emberek fáradtságát. És megszerettem őket.
