Az első nap programja egy rendhagyó bevásárlás volt. Több szempontból is rendhagyó.
Az első rendhagyó az volt benne, hogy az időeltolódás miatt délután 1-kor ébredtünk fel, és úgy éreztük mintha reggel lenne. Ezért egész délután azt játszottuk, hogy délelőtt van.
A másik, hogy sofőrrel vittek, amire még nem volt példa rövidke életem során. Ráadásul a sofőr egy cuki kínai pasi volt, William, akivel Norbi úgy nyomta a bennfentes poénokat, mintha öri barik lennének. Mi lett volna, ha még tud angolul is... Vagy Norbi kínaiul...
Nagyon tetszettünk neki, még Fütike kezét is megfogta. Mondjuk az nem volt túl jó ötlet. Szegény gyereknek volt így is elég baja. 6 óra időeltolódás, 24 órás utazás, nem ért egy megveszekedett hangot sem semmilyen beszélgetésből, belökték egy kocsiba, kilökték egy kocsiból, majd meg kézen fogja egy vadidegen... Hát, elmorzsoltam néhány mantrát, hogy nehogy véletlenül sírva fakadjon.
A harmadik rendhagyóság, hogy kaptunk egy tolmács-segítőszerűséget Silver személyében. Ő is nagyon cuki és segítőkész volt, és elég jól tudott angolul, de annyi hasznát vettük összesen, hogy bővült még egy cuki Kínaival a kis csapatunk. Mert bármit kérdeztem tőle nagyon lelkesen lefordította Williamnek, aztán elszaladtak. Később visszajöttek valamivel, ami többnyire nem az volt amit szerettem volna, de néha hasonlított. Később kiderült, hogy Silvernek kb annyi köze van a főzéshez és bármilyen élelmiszeripari termékhez mint nekem a csillagászathoz. Annyi, hogy láttam már a tv-ben távcsövet.
A negyedik, hogy a halas részlegen egyáltalán nem csak halak voltak. Azok is. Élő, félholt, vagy holt állapotban úszkáltak elég gáz, mocskos akváriumokban, de emellett voltak békák és teknősök is. Ez azért kiverte a biztosítékot. Igyekeztem minél távolabb kerülni, és minél távolabb juttatni a gyerekeket még mielőtt szemtanúi lennénk annak ahogy valaki megvesz egyet és a személyzet szállítható formába hozza.
Az ötödik rendhagyó a vásárlás menete volt. Otthon írtam egy hevenyészett listát magyar alapélelmiszerekből. Később kiderült, hogy elég felkészületlenül, mert az élelmiszerek 80%-át még csak hírből sem hallották kint. Tettem néhány kétségbeesett próbálkozást a liszt elmagyarázására, majd odavezettek egy tárolóhoz, ahol kb 10 féle fehér por volt egymás mellett. Miközben szagolgattam a porokat és minden idegszálammal próbáltam felidézni a liszt szagát, addig a hátam mögött Fütike békésen rakosgatta egymásba a szintén különböző tartókban lévő lédig magokat, babokat, gabonaféléket. Mire észrevettük, már kész volt a szivárvánnyal és nagyon büszke volt magára.
Éreztük, hogy muszály a gyereknek valami kreatív tevékenységet kitalálni, amíg mi kettős tolmáccsal és a fél bolti személyzettel próbáljuk összeállítani az alap élelmiszerkészletet.
Így onnantól ő lett a mérőember.
A zöldségeknél gyümölcsöknél időztünk a legtöbbet. Nem mintha azokból szerepelt volna legtöbb a listámon, hanem mert itt volt legjobb az időkihasználásunk. Amíg Anna egy speciális, általa kifejlesztette technikával válogatta az összekevert magokat és hüvelyeseket, addig mi Norbival összeszedtünk mindent, amit felismertünk és/vagy ehetőnek látszott. Fütike meg megmérette őket a kedves Kínai "teszkósbácsikkal".
Mindent egybevéve nagyon érdekes volt az egész. Nagyon szerettem volna még nézelődni és ismerkedni és befogadni, de a segítőink nem nagyon hagytak szabad teret, mert kiejtettem valamit a számon és összecsődítették a személyzetet, hogy előkerítsék nekem és ez egy idő után elég ciki lett. Amúgy is feltűnést keltünk mindenhol az európai kinézetünkkel, hát ez meg nem segített beolvadni.
A vásárlás után összedobtunk egy szerény vacsit. A vásárolt cuccok nagy része hálistennek vagy az volt aminek látszott, vagy legalábbis a család valamelyik tagja képes volt megenni.
