Keletiember

A következő napon ragyogó napsütésre ébredtünk. Vagyis ezt nehéz lett volna megmondani a 6 felhőkarcoló közötti résből, ahová a szálloda ablaka nyílt. Ez csak később derült ki, mikor már a buszon ülve Disneyland felé tartottunk.
A Disneyland álmot már több, mint 2 hónapja álmodjuk. Tervezgettünk, ezerszer elképzeltük és elmeséltük a gyerekeknek, hogy milyen lehet. Mindenféle csoda, varázslat és játék. Egyszóval óriási várakozással és lelkesedéssel indultunk útnak.

A lelkesedésünk egészen addig ki is tartott, ameddig be nem álltunk a legelső játékra várakozók mögé a sorba, a tűző napra, 223.-nak. 

Abban a pillanatban esett le számunkra, hogy az a bizonyos közép ősz ünnep, aminek az idejét már régóta próbáljuk megfejteni, az éppen ma kezdődik. És úgy tűnik, hogy a régóta várt Disneylanden meg kell osztoznunk további 20.000 gyerekkel, akik az iskolaszünetet éppen itt tervezték megünnepelni, és magukkal hozták a szüleiket, nagyszüleiket, sőt a kerekesszékes nagybácsit is, hogy együtt élvezhessék ezt a nagyszerű kalandot. 
No ezt azért nem volt könnyű megemészteni. Norbival a csalódottságtól a sírással küszködtünk. A gyerekek nem is nagyon küszködtek, ők sírtak. Mondjuk nem a csalódottságtól, hanem a melegtől és a szomjúságtól. Vagy nem fogták fel a helyzet komolyságát, vagy minden előzetes törekvésünk ellenére mégis sikerült elvárások nélkül érkezniük. Én is szívesebben sírtam volna a szomjúságtól. 
Mindennek ellenére gyorsan össze kellett szedni magunkat, hogy ebből a napból megpróbáljuk kihozni a lehető legtöbbet, ha már eljöttünk ezért Hong Kongba és kifizettünk majdnem 50ezer forintot belépőre. Ez egy olyan helyzet volt, ahonnan nincs visszaút. 

Mivel láthatólag minden egyes játék előtt 30-60 perces várakozási időkkel kellett számolni,egyrészt jól fel kellett készülni a sorbanállási idő hasznos és a lehető legkellemesebb eltöltésére, és ki kellett választani azt a néhány játékot, aminek a várakozási ideit összeadva kiadja azt az egy napot, amit itt szándékozunk tölteni. Nem mondom, hogy könnyű volt, de le a kalappal a park megálmodója előtt, aki a lehető legelviselhetőbbé tette a várakozást. A legtöbb helyen árnyékban várakozhattál ventilátorok között. Néhány óra múlva már visszaállt a fejünkben a rend, és sikerült meglátni a jót ebben a helyzetben is. 

Például csodálatra méltó, ahogy Kínában a tömeget kezelik. Még soha nem gondoltam bele, hogy azért ha ennyi ember megindul, akkor ott kő kövön nem marad és emberáldozatok nélkül megúszhatatlan, ezért nagyon szigorú szabályokat és tömegterelő eszközöket vezettek be: 

- Tilos felmászni kerítésre, korlátra, padkára, padra, asztalra, székre
- A vizeskedős területeken tilos a mezitlábaskodás, (hogy el ne csússz)
- Az előadások alatt tilos vakut, vagy bármilyen fényforrást használni (hogy ne zavard a szemben ülőket)
- A sorbanállást véresen komolyan veszik. Mindenhol csigavonalban kanyargó vaskorlátok között sorakozol, amiben csak 1 ember fér el széltében, előzés nincs. 
- Az embereket szektoronként engedik egyik helyszínről a másikra. Ha átment annyi, amennyi megtölti a következő menetet, lezárják a sort. 
- Mindenhová darabra kiszámolt mennyiségű embert engednek. 
- Az egyes játékokra belépőkapun tudsz feljutni, mely csakis arra az egyetlen helyre vezet, ahova ülnöd/állnod kell. Pl a hullámvasút felszállójárdájára csak annyi ember mehet be, aki fel tud szállni, 3 alkalmazott pedig azzal foglalatoskodik, hogy az embereket kis kapuk elé állítsa. Amikor megérkezik a hullámvasút, kinyílik a kis kapud és beülhetsz abba a székbe ami előtted van.
- Minden játéknál kijelző jelzi a becsült várakozási időt. 

És ezeket a szabályokat be is tartatják,. Biztos lehetsz benne, hogy valahonnan figyelnek, mert amint csak a gyanú felmerül, hogy egy tiltott tevékenység végzését forgatod a fejedben, már ott is vannak és finoman lebeszélnek róla. 
Ez az egész rendszer ámulatba ejtő, ugyanakkor ijesztő volt számomra. Ámulatba ejtett a tökéletes szervezettsége. Az, hogy minden eshetőségre gondoltak, és tökéletesen, flottul, fennakadások nélkül működtették az egész szervezetet.
Ijesztő pedig azért volt, mert láttam benne az óriási manipulatív erőt: "Ne gondolkozz, majd mi gondolkodunk helyetted. Csak tedd amire utasítást kapsz. Ne lógj ki a sorból. Ha bármit másképp teszel, mint ahogy az utasítás szólt, óriási veszélyben vagy." És ez az óriási tömeg, ez a hihetetlen embermennyiség pontosan úgy mozgott és azt tette, amire utasítást kapott. Mint egy óriási birkanyáj. Félelmetes és megdöbbentő. 

Az első játék, amire kb 40 percet vártunk egy űrhajós forgó volt.

A második pedig egy hullámvasút tök sötétben, világító bolygók és csillagok között. Ez például nagyon jó lett volna, ha tudod mire számíts, és nem ül melletted a rettegő gyereked. Ugyanis olyan volt mintha repülnél az űrben, de nem. Mert egy iszonyú gyors hullámvasút volt alattad, és nehéz volt erről megfeletkezni. Annyira gyors volt, és annyira hirtelen váltogatta az irányt, hogy levegőt nem volt időd venni. A gyerekek halálra váltan jöttek ki, én végig sikítottam, Norbi nem sikított, de szeretett volna. 

Ezt követően jött a nap fénypontja. Egy kis hajóval mentünk körbe egy folyón a dzsungelben, és mindenféle kalandban volt részünk. Élethű elefántok fürödtek a vízesésben, zsiráfok, zebrák bámultak ránk a fák közül, megtámadott egy kobra, mérgespók, viziló bukkant fel mellettünk a vízből, kannibálok lőttek ránk fúvócsővel, gorillák mosták a gatyájukat a vízben, kitört mellettünk egy vulkán, és végül szerencsésen megérkeztünk a kikötőbe. Annyira élethű volt minden, hogy a gyerekek végig azt hitték, hogy igazi. A kannibáloknál muszáj volt még nekem is lebuknom. Biztos ami biztos... :) 

Ez után felmásztunk Tarzan kunyhójába a fa tetejére. Egy nagy műfa tetején volt felépítve az egész mese, ahová tutaj vitt el a folyón keresztül.

Mentünk egyet egy másik hullámvasúttal is, amire az űrkaland miatt térden állva kellett Annát rábeszélni. Égre földre esküdöztünk, hogy ez nem lesz olyan durva. Hát pedig volt olyan durva. 

Elegünk is lett a hullámvasutazásból egy életre. Na mondjuk a jó öreg budapesti az nincs tiltólistán. Az inkább egy sétakocsikázás. 

Egy hirtelen ötlettől vezérelve beültünk egy Oroszlánkirály előadásra is. Na ott szembesültünk a tömeggel igazából. Nem is értettem, hogy ha ennyi ember van bent, akkor ki maradt kint. Hogy ilyen esetben hogy voltak képesek kiszámolni, hogy csak annyi ember jöjjön be, aki le is tud ülni, arról elképzelésem sincs. 

Az előadás nagyon igényes volt. Leginkább, tánc és ének jellemezte, és monumentális bábok. 

Eredetileg a Disney kastély fölötti tüzijátékig akartunk maradni, de elképzeltük, ahogy a hömpölygő tömeg magával ragad és tonhalként nyomorogva egy női mell és egy hátizsákcipzár közé nyomott fejjel kell végignéznünk, és úgy döntöttünk, ezt inkább kihagynánk. A gyerekeknek csak félve mertük előadni az ötletet, de csak ennyi volt a válasz: " Semmi gond, naponta úgyis többször látjuk. Már tök uncsi"  Mielőtt még bárki azzal vádolna, hogy naponta több mesét is megengedek nézni a gyerekeknek, azelőtt bevallom töredelmesen, hogy igen. Ezekkel a lopott másfél órákkal gyakran bűnbe esem. Egymás után többször is. És élvezem. 

Így estébe hajolva éreztük, hogy a 6 ezer forintos sültkrumpliebéd elfogyasztása hagyott némi űrt bennünk. Elhatároztuk hát, hogy amint visszaértünk a városba, nyomozásba kezdünk és betérünk egybe a híres nyugati ételeket áruló éttermek közül. 
Mire hazavergődtünk sötét éjszaka lett, és a kimerítő Disneyland kaland is annyira sokat kivett belőlünk, hogy kutatásról szó sem lehetett. Bevonszoltuk egymást a legközelebbi helyre, ahol kicsit is ismerősen csengő ételneveken árulták a portékát. Úgy mint pizza, spagetti. És egy kisebb vagyonért feltöltöttük az éléstárakat. 

A gyerekek külön kis játszófüzetet kaptak a várakozáshoz, és a gyerekmenühöz kapucsinó és fagyi is járt. Teljesen emberszámban érezték magukat. 

Ez egy olyan nap volt, ami után egyetlen árva joule energiája nem maradt senkinek. Lámpaoltás után csak a klíma percegése hallatszott a néma csendben.