Otthon van egy szokásom. Egész héten többé-kevésbé, az én sajátos módomon helyt állok mint házitündér, csütörtökön már rezeg a léc, péntek délelőtt már csak ímmel-ámmal, péntek estére pedig eldobom a bejárónői egyenruhát és sztrájkba vonulok. Emiatt az idegesítő, de annál haszontalanabb szokásom miatt szombat reggelre nem csak rendetlenség van otthon, de többnyire egy morzsányi étel se lelhető fel.
Viszont azokon a napokon mikor a gyerekek korábban kelnek fel nálunk, minden alkalommal megterítenek és reggelit készítenek nekünk. A szombat reggel nyilvánvalóan egy ilyen alkalom szokott lenni, Így hát rendesen meg kell küzdeniük a konyhában akár egy üres és tiszta asztalfelületért, akár egy tiszta edényért, de a legnagyobb kreativitást mindenképpen a fogyasztható állapotban lévő étel és ital felkutatása igényli. És nagyon büszke vagyok rájuk, hogy újra és újra mégis megpróbálják.

Azért tettem ezt a kis kitérőt, mert ma reggel is korábban keltek, és ma reggel is összehozták. Pedig a készletünk eléggé szegényes, a tányéros polc magasan van, az ételek ismeretlenek. Ez volt az első meglepetés a mai napra. 

A második meglepetés csak nekem volt az, mert megint problémám volt a koncentráció intenzitásával, mikor Norbi a kínai nyelvtanárnőről mesélt nekem... Vagy százszor... Meg is maradt a fejemben, hogy nyelvtanulás, meg hangsúlyok, meg majd én is, de azt hogy "mikor" és "hol", azt jelentéktelennek ítéltem és elsiklottam felette. 
Ezért hát a reggeli utáni "most és itt" kisebb sokként ért. 
Éppenhogy maradt idő rendbetenni a lakást Linda érkezéséig. 

A nyelvóra 2 órán keresztül tartott. Volt egy olyan kép a fejünkben Norbival (na jó, inkább csak Norbinak), hogy majd a gyerekek is, és a szép nagy család együtt kínaiul tanul és boldogan élünk míg meg nem halunk. De a gyerekek másképp gondolták. A 2. óra végére már rendesen megbomlott a fegyelem a csoportban. Fütike az István a Királyt bömböltette a laptopon miközben hangosan énekelt és követelte egy étkezés beiktatását. Anna a szokásos ikrek-instabilitásával egyik pillanatban lelkesen ismételgette a kínai szavakat, a másikban megsértődve elrohant, majd előbújt és a legjobb kiejtéssel megint ismételgetett, majd elkeseredve az asztalra rogyott, hogy neki semmi sem megy. 
Mi Norbival rettenetesen élveztük. A mai lecke a hangzások, a hanglejtések, bemutatkozás, számok voltak. Van egy kiejtés könnyítő írásmódjuk, ami nem a kínai karakteres. Ezzel tanulunk. Tehát például az, hogy szia, Evelin vagyok és magyar, az így hangzik:

Ni hao, Wo jiáo Evelin. Wo shí xióng ya li rén.

El nem tudtam volna képzelni, hogy a kínai nyelv halandó ember számára tanulható, kiejthető. Teljesen megbabonázva ültem végig a 2 órát. Olyan szerencsés vagyok, hogy erre lehetőséget kaptam. Alig várom a holnapit.

Az óra után ettünk egy szánalmas, összetákolt ebédet. Muszáj volt, mert a gyerekek már csak tátogni tudtak a sarokba támasztva az éhségtől. Utána bevásárolni indultunk az esti vendégségre. Merthogy vendéget hívtunk. Norbi egyik kollégáját, akivel nagyon összebarátkoztak és sokat segített mióta itt van. 
Mikor ebbe mélyebben belegondoltam, azért inába szállt a bátorságom. Egyrészt mert az angolom eléggé ütött kopott már, az idő vasfoga életveszélyes lékeket rágott bele. Egy pár órás társalgásban csúnyán elsüllyedne.
Másrészt a kínai alapanyagokból magyar módra főzés még egy gyakorlott háziasszonynak is kihívás lenne. (Egyesek szerint ez lehetetlenség, lévén, hogy kínában egyáltalán nincsenek magyar alapanyagok, de én szeretem a kihívásokat). A kínai alapanyagokból kínai módra főzés még viccnek is rossz a jelenlegi kínai tudásom, a konyha felszereltsége és a szakmai hátterem ismeretében. 
Harmadrészt nem vagyok kifejezetten az idegen emberekkel "spontán csevegéssel, iszogatással, nevetgéléssel és vacsorázgatással" töltött délutánok nagy művelője, de még nagy kedvelője sem. Legfőképpen Norbi miatt vállaltam ezt be, nagyon halkan megjegyzem, elég nagy mellénnyel. Szerettem volna megismerni ezt az embert és meghálálni amit Norbiért tett. No meg végre egy olyan kínai társaságában lenni, aki érti amit kérdezek és érdekli is. 

Tehát amikor elindultunk bevásárolni, már ott motoszkált a hasamban az izgalom. Minden meg is lett simán. Apróbb incidensektől eltekintve ( amikor is Fütike a gurulós kosárra hasalva subway surf-öt játszott a boltban és amikor felittuk a kóstoltató kislány teljes narancslé készletét) zökkenőmentesen zajlott a program. 

A vacsoramenü lecsó rizzsel és lekváros palacsinta lett volna. Így utólag belegondolva a palacsinta azért kicsit merész gondolat volt, mert otthon, az otthoni alapanyagokból és az otthoni palacsintasütőmben is kb 20%-os hatékonysággal dolgozom. Itt pedig a lisztet szagra választottam ki 8 különböző fehér por közül, az ásványvíz szénsavassága nem kevésbé volt lutri, a tojás származási állata is kétséges, a palacsintasütő pedig egy sima nyeles sütő. De a tegnapi sikerek felbuzdítottak. Ugyanis a körülmények szerencsés együttállása folytán 4 db-ot kisebb-nagyobb lukakkal és szakadásokkal, de megsütöttem. 
A lecsóval kapcsolatban ésszerűbb volt a várakozás, hiszen olaj van, hagyma van, paradicsom van, paprika van, só van. Elronthatatlan. 

Michelle fél6-ra érkezett. A legkedvesebb kínai volt akivel életemben találkoztam. (Mondjuk eddig még eggyel sem beszéltem, úgyhogy eleve jók voltak az esélyei). Hozott egy gyönyörű virágot, kedves volt velem, a gyerekekkel, minden hülyeségben benne volt.

Levittük az uszodába, megtanítottuk búvárkodni, a gyerekek dobálták neki a víz alól felhozandó karkötőt (ezt szoktuk játszani), gintonik-oztunk, nézte ahogy főzök, poénkodott, Annával karkötőt font, tanította pálcikával enni, fagyiztunk, Fütikével rajzfilmet nézett, fél11-kor ment el. Elképesztően jól szórakoztunk. Olyan dolgokat tudtam meg végre, amiket már annyira szerettem volna megkérdezni valakitől, aki érti és aki tud válaszolni. Például megtudtam, hogy lehet fürödni a Yangtze folyóban, csak nem szoktak, mert ótvar koszos, meg az itt lévő tavakban is, de ezekkel is ugyanaz a helyzet. Azt is megtudtam, hogy a helyi kerékpárkölcsönző rendszer ingyenes, és hogy egy nagyobb összegnyi letétért cserébe kapsz egy kártyát, amivel ingyen bérelhetsz a pontokon és visszaviheted akármelyik másik pontra. Kiderült, hogy a kínai nők nagy része nem tud úszni, hogy a gyerekek félősek, hogy a hagyományos átgombolós kínai ruhát általában szabóval csináltatják azért olyan tökéletes, hogy a forró gyömbéres víz átmelegít, és hogy mostanában divatba jött a forró gyömbéres kóla. Megtudtuk, hogy a csapvíz tényleg ihatatlan, ők is csak forralva isszák, és azért szoktak rá a különböző ízesítésű forró vizek készítésére, mert nincs türelmük megvárni míg kihűl. Elmondta, hogy a kínai kormány ugyan letiltatta a közösségi oldalak, a videomegosztók és még néhány károsnak ítélt oldal elérését, de azért mindenkinek van olyan ismerőse, aki ismer egy heckert... 

Az "ételekre", amiket készítettem nem szeretnék sok szép üres lapot elpazarolni. Legyen elég annyi, hogy a szénsavas ásványvizet Anna elhasználta fogmosáshoz, a másik meg amit vettem narancs ízesítésű izotóniás ital volt. A liszt és a tej arányát ezúttal nem sikerült eltalálnom. A paprika íze más, mint otthon. A paradicsom nedvességtartalma is más. A só íze is más. A rizs főzési ideje is más. És még mindig nem vagyok képes egyszerre 3 dolgot főzni. 
A lényeg, hogy jól szórakoztunk.